Részletek

Megjelent: 2010. május 29.

Szép jó estét adjon Isten,

Érezzék jól maguk minden.

Ez az est a múlatságé,

De előbb a számadásé.

Számot vetünk arról itten,

Amink van, és amink nincsen.

A jószágból miből hány van,

Azét is, ki maradt ágyban,

S nincsen velünk itt a bálon,

De osztozott a jószágon.

Hagyománya lesz már ennek,

Mint egykor az egyszeregynek.

A számadás fontos munka,

Mint ahogyan volt a múltba.

Ezzel zárjuk le az évet,

Ha a marhák mind bejöttek.

A marhán most csak azt értem,

Minek négy lába van éppen.

Mert abból is van másfajta,

De azoknak nincsen pajta.

Negyvenkettő volt a tehén,

Tán még szarv is volt a fején.

A borjú volt fele annyi,

Nem túl sok, azt meg kell hagyni.

De huszonegy is lehet jó szám,

Hogyha éppen játszol kártyán.

Borjúban ez bizony kevés,

Ebből nem lesz pörköltevés.

De adjunk hozzá vagy húsz hízót,

A marhákat s nem a disznót.

Ezen kívül ott a gulya,

Máté Jóska annak ura.

Van közöttük jó pár szürke,

Rendezett az, s nem egy csürhe.

S ott van még a másik gulya,

De nem harsányi annak ura.

Ezzel együtt jön ki pontban,

Hány marha van itt Harsányban.

Tovább mondom, csak négylábú,

A számadás ezirányú.

Másfajtából hogy most hány van?

Nézzük meg úgy éjféltájban.

De most inkább nézzük sorra,

Hogy falunkban hány a birka.

A kitétel most is fent áll,

Négylábú itt minden példány.

Hatszázötven az anyajuh,

Fényes azon minden gyapjú.

Volt aközött idős s jerke,

A fél határt lelegelte.

Húsz kost hagytak meg hozzájuk,

Ő utánuk béget szájuk.

Nőstény mellé kell a hím is,

Attól dobban meg a szív is.

Ló vagy birka, s egyéb jószág

Fennáll mindre az igazság.

Ember bizony asszony nélkül,

Minden szellőtől megrémül.

De térjünk vissza a juhokhoz,

A jerkékhez s a kosokhoz.

Egy kosra jut egész hárem.

Körülbelül haminchárem.

Nem is kevés, ha azt nézzük,

Hétszáz bárány lett a vétkük.

Ugorjunk most a lovakra,

Ha akad még itt csikósgazda.

Hol volt egykor egész ménes,

Nyolc ló maradt, szinte rémes.

Egynek se lett most utódja,

Csikó nélkül áll a pajta.

Utoljára jön a sertés,

De számukra ez nem sértés.

Huszonöt volt abból koca,

És kettőszáz azok fia.

Adjunk hozzá úgy száz hízót,

S meg is számoltuk a disznót.

Azaz várjunk talán mégsem,

A sertéstelep ebben nincsen.

Ott van Zoli, Bodrogközy

Hogy hány a jószág, ő majd közli.

Persze volt még aprójószág,

Komoly számot az is kiád.

Sok jó leves lett azokból,

Ne folytassuk, kár a szóból.

Inkább együnk, s igyunk rája,

Nehéz év volt ennek ára.

Ragadjunk meg most poharunk,

Éltessük, hogy együtt vagyunk.

Számadásnak az a vége,

Szalag kerül a bot végre,

Kik gazdák közt a legnagyobb,

Az nyeri most el e jogot.

Máté József önhöz jöttem,

Ezt a pántlit kösse itten.

Fel ide a bot hegyére,

Szalag lesz itt minden évre.

Hogyha aztán megkötötte,

Tegyen pontot az egészre,

Szóljon hozzánk néhány jó szót,

Hadd ihassuk már a jó bort.

Köszönjük a jó szavakat,

Emeljük föl a poharat,

De mielőtt jön az étek,

S használnánk a terítéket,

Adjunk helyet még a szónak,

A megyétől jövő úrnak.

Alispán ő fenn Csabában,

S tisztes vendég itt a bálban.

Máté Pál jön majd még egyszer,

Ő itten a polgármester.

Ő is emelkedik szóra,

Aztán feküdjünk a torra.

Együnk, igyunk amíg látunk,

Amíg mozog majd a szájunk.

Nem sajnálják azt a gazdák,

Az asztalra azért rakták.